Rengetegen teszik fel a kérdést nap, mint nap, hogy mitől lesznek boldogok? Mi csal mosolyt az arcukra, mitől érezhetik úgy, hogy sikeres, teljes életet élnek?
Reggel elmentem a sarki kisboltba venni magamnak reggelit. Rég elfeledett arcok voltak az üzletben. Régi barátok, ismerősök. Megörvendtem nekik és mosollyal kérdeztem tőlük: Mi van veletek? Hogy vagytok?
És a kérdésre a válasz tényleg érdekelt. Nincsenek az ismerőseim között egyik közösségi oldalon sem. Nem tudom nap-nap után mi, melyik weboldal, tetszik nekik. Milyen képet töltöttek föl magukról egy-egy ilyen oldalon. Nem tudom az életüket. De kíváncsi vagyok rá!
És mikor személyesen találkozom velük, mosoly kerül az arcomra! Örülök nekik! Várom, hogy meséljenek!
Tudjátok milyen jó mikor valaki, akiről jó véleményed van, elmondja mi történt vele mióta utoljára találkoztatok?
Jobb mint a sütemény, amit a kisboltban vettem! Sokkal édesebb, és még csak nem is hizlal! :-) .
De mégis miért?
A közösségi média gyermekei
Amikor annak idején felnőttem még az is nagy szám volt, ha valakivel telefonon tudtam beszélni. Nem kell bemutatni a mai világot, szinte a Föld bármelyik pontjáról küldhetek státuszjelentést arról hogy épp éhes, álmos, nyűgös vagyok. És persze borzasztó magányos, és ideges, mert megint mással szexelt az a szemét.
Tökéletesen sajnáltathatom magam, úgy, hogy erről mind a kétszáz valahány ismerősöm tud. Fene jó!
A fenébe, de nem jó!
Gondoljuk el, ebben a borzasztó nagy közösségben rögtön három dolgot tudnak ezek rólam leszűrni:
Első, és ez a leggyakoribb: Ez a lúzer már megint mit rinyál! Szerencsétlen pancser!
Értik: Pancser! Vajon ki szeret egy pancser barátja/ismerőse/kollégája/üzlettársa lenni? Na? Persze hogy senki! Vagy az, aki még nálam is nagyobb! Nem jó ez!
De nézzük a második variációt: Sajnálat! De vajon mennyire őszinte sajnálat ez? Százból vajon hány fő az, aki őszintén bíztat, hisz benne, hogy minden jóra fordul? Nem sok! Mi emberek ilyen kis szemetek vagyunk. Kevés az igaz barát! Viszont aki igazbarát, azt miért nem személyesen keressük? Ha nagyon távol van, akkor webkamerán. Miért nem?
Ezek után semmi meglepő nincs a harmadik verzióban, a letiltásban. Mikor „ismerőseink” blokkolnak itt-ott minket, nem kíváncsiak ránk, a negatív „energiavámpírokra” akik csak sajnálkozni tudnak.
Ugyanakkor van ennek a sajnálkozásnak egy másik fontos üzenete is. Mégpedig:
Folytatás következik!
Kép: Aradi Hajnalka - www.sxc.hu
